csütörtök

Csütörtök

Itt fogjuk utolérni magunkat, ma tartjuk meg a múlt hétfői keményítő napot, lásd ott.
Tehét nekünk tegnap volt ma:
Magdi zacskóban megsütött 4 nagy csirkecombot. A kisült levéből kis mustárral, tejföllel csináltam finom szaftot. Hozzá jégsaláta lilahagymával, és aki kért, a tegnapi almapürével. (Csak én kértem :-)
Estére a maradék salátába belevágtam vékony szeletekre 1 vékonyra szelt lilahagymát, amit 1/2 órát áztattam citromlében, kis balzsamecettel (levét nem használtam el), 4 paradicsomot, 10 dkg csíkokra vágott fokhagymás karajsonkát, 2 tojásból, kevés margarinon sütött rántottát, szintén felvagdalva. 1 szelet rozskenyeret ettünk hozzá. A jutalomfalat 1 T-rudi volt.

Szerda

Maradt egy csomó (6-8) olyan alma, ami nem volt túl élvezhető. Meghámoztam, megfőztem. Fűszerkosárban volt benne szegfűszeg, boróka bogyó, fahéj. A főtt almát lemixeltem, levét beforraltam, a fűszerkosár még maradt. 2 kkanák méz, 1 narancs leve, 2 kkanál keményítő, 2 kkanál margarin. Még egyszer az egészet összerottyantva finom almapüré lett.
Persze ettünk csomó nyers és aszalt gyümit.

kedd

Kihúztuk a bolti sütikkel, + este 2 gombóc fagyi. A gyerekek a hétvégi maradékot pusztították.

hétfő

Hétfő

Újkrumplit vettem, egész aprót (parázs). Azt főztem sütöttem héjában, fokhagymával, ketchuppal. A többieknek hal rudakat sütöttem hozzá.

vasárnap

Vasárnap, mediterrán

Az esti "Mediterrán estre" készülve sok répával, zellerrel megfőztem a 1 1/2 kg pulykamellet.
Délben ez volt a leves.
Vacsorára elégy komoly menü kerekedett:
  • olívabogyó
  • pesto
  • tzaziki
  • padlizsánkaviár
  • sült padlizsán feta sajttal
  • szardellás csirkemell falatok
  • sajtos 3szög
  • narancsos, citromos gríztorta

pesto
Friss bazsalikomlevél, olívaolaj, fenyőmag, fokhagyma és parmezán keveréke. Otthon is elkészíthető turmixban vagy mozsárban, ízlésünk szerint.

tzaziki

Hozzávalók:
» 1 kígyóuborka
» 4 dl joghurt
» 1 evőkanál olívaolaj
» 1 csokor kapor (én ezt kihagytam, tettem viszont bele egy kis diót)
» 2 gerezd fokhagyma
» ecet
» só




padlizsánkaviár
2 darab kb.
30 dekás padlizsán,
3 EK olivaolaj,
4 gerezd fokhagyma,
25 dkg Feta sajt,
1 EK citromlé,
1 kk friss oregano (vagy fél kk szárított)
,só, feketebors.

A sütõt 220 fokra elõmelegítem. A padlizsánokat megmosom és hosszában kettévágom. A vágási felületüket olajjal beecsetelem. Egy tepsit kibélelek alufóliával (fényes felületével felfelé) és a padlizsánokat a vágási felületel lefelé belefektetem. Betolom a sütõ középsõ szintjére és fél óráig sütöm. A padlizsánokat kiveszem és eltávolítom a szárait, a fokhagymát megtisztítom és mindezeket a fetával együtt mixerben pürésítem. Az így kapott krémet citromlével, sóval, borssal, oreganoval ízesítem és fél órára hidegre teszem.


sült padlizsán feta sajttal

A padlizsánokat átlósan (kb.45°) 6-7 mm-es ovális szeletekre vágtam (3 db)
Forró serpenyőben kevés!! olíva olajon mindkét oldalát megsütöttem. Nem baj helyenként kissé megfeketedik. 1 ekanál citromlevet, 1 ekanál olíva olajat, 1 kkanál balzsam ecetet, 1 kkanál szója szószt kikevertem, és a kisült padlizsánokat ezel bekenegettem. Néhányszor, óvatosan átforgatva hagytam kihűlni. 20 dkg feta sajtot kis hasábokra vágva bele göngyöltem, 1/2 koktél paradicsomot és olívabogyót szúrtam rá.


szardellás csirkemell falatok (eredetileg saláta)
2 főtt. hideg csirkemell,
1 evőkanál mustár,
4 szardella (ringli),
citrom.
olívaolaj.

A csirkemelleket csíkokra vágjuk, és salátástálba helyezzük. A szardellát egy kis tálkában villával összetörjük, hozzávegyítjük a mustárt, majd állandó keverés közben annyi olajat adunk hozzá, hogy majonéz sűrűségű krémet kapjunk. Belekeverjük a citromlevet, és az elkészült mártást a csirkemellekre öntjük. Jól összekeverjük és tálaljuk.
Falatkákat is alakíthatunk fogpiszkálóval, a pépet egy kicsit sűrűbbre hagyva.

sajtos 3szög
  • 200 g tehéntúró
  • 200 g feta sajt
  • 5 tojás
  • 1 ekanál parmezán
  • 1 ekanál prézli
  • 1/2 dl tejszin
  • fehér bors
  • 1 ekanál bazsalikom

A sütőt melegítsd elő 200 °C-on.
Egy edényben alaposan keverd össze a rikottát. a feta sajtot. valamint a tojásokat. Fehér borssal ízesítsd.
Az olvasztott vajjaI kenj meg egy réteslapot. majd tegyél rá egy újabb réteget. A tésztát hosszában vágd négyfelé.
A háromszögek kialakításához a csík jobb alsó sarka mellé tegyél egy púpozott teáskanál sajtos keveréket. Ezt a sarkot hajtsd a masszára, baloldal felől, átlósan, kis háromszög alakban. Jobbról balra folytasd a hajtogatást a csík végéig. A háromszög tetejét kend meg olvasztott vajjal 1, majd tedd egy tepsit. Addig ismételd a folyamatot. míg a sajtos massza el nem fogyott.

Én olajjal kentem meg. Ha egy kis tejszint is csepegtetünk rá, még finomabb, de nehezebb bánni vele.

Kb. 20 percig süsd a háromszögeket. vagy míg aranybarnák nem lesznek.



narancsos, citromos gríztorta

Könnyű mediterrán finomság, melyet nem nehéz megalkotni. Nem csak kitűnő desszert, de hidegen üdítő, friss hatása is van, ezért nagy melegben különleges csemegének számít.

Hozzávalók (6-8 személyre):

•120 g szobahőmérsékletű vaj
• 3/4 bögre cukor
• 1 citrom finomra reszeit héja
• 4 tojás
• 1 bögre finom búzadara
• 2 teáskanól sütőpor
• 1 bögre darált mandula
• 1 bögre mazsola
• 1/2 bögre mandulapehely
200 g joghurt (nem okvetlen)
• tejszín a tálaláshoz

A sziruphoz:
• 1 bögre cukor
• 1/2 bögre citromlé
• 1/2 bögre méz
180 oC-on (gázsütő 4-es fokozat) melegítsük elő a sütőt.
Vajazzunk ki egy 20 cm átmérőjű tortaformát, majd béleljük ki sütőpapírral.
Tegyük a vajat, cukrot és a citromhéjat egy nagy tálba. Elektromos habverő segítségével verjük, míg krémes és könnyű nem lesz. Egyenként adjuk hozzá a tojásokat, mindegyiket jól verjük fel.
Adjuk hozzá a grízt, sütőport, valamint a darált mandulát. Keverjük össze a mazsolát, a mandulapelyhet és a joghurtot, s könnyeden keverjük a masszába.
Öntsük a tésztát az előkészített tortaformába, s 35-45 percig süssük, vagy míg a torta teteje enyhén megbarnul.
A sziruphoz tegyük a cukrot, citromlevet, valamint a mézet egy kisebbfajta lábasba. Lassú tűzön 15-20 percig főzzük, vagy míg szirupos nem lesz.
Egy nyárssal szurkáljuk meg egyenletesen a torta tetejét. Hagyjuk a szirupot kissé kihűlni, s öntsük a tortára. Tejszínnel tálaljuk.
A kókusz ízével tovább növelheted a mediterrán varázst, akár úgy. hogy kókuszreszelékkel hinted meg a tetejét, akár úgy, hogy a masszába kevered.
Amit másképp csináltam:
Darált mandula helyett dió, reszelt citrom helyett narancs héj, a szirupban benne a narancs leve, citromlé,1/2 fiola citrom aroma. 10 perc forralás után 1 kkanál keményítő.



Szombat

Végre kaptam olyan almát a piacon, amibe élvezet beleharapni.